Mobirise


KÖNYVEK

Mobirise

Anita Diamant

A vörös sátor

Mobirise

Elizabeth Davis

A női szexualitás - Öröm és intimitás életünk minden szakaszában - Öröm és intimitás életünk minden szakaszában -

Mobirise

Ina May Gaskin

Útmutató szüléshez


Mobirise

Elizabeth Davis

Életkör. A női lét tizenhárom archetípusa

Mobirise

Hoppál Bori

Kebelbarátnők - Mellbeszélgetések nőkkel 

Mobirise

Czimer Györgyi

A nő titkai - A női beavatás útja a magyar népmesék világában

Cikkek

A terhességnek és a szülésnek különleges helye van a medikalizált életesemények sorában. Talán nincs még egy medikalizált terület, ahol ennyire rejtetté vált volna maga a medikalizáltság. Az emberek nagyrészének teljesen természetesnek tűnik, hogy a szülés „orvosi probléma”, a szülés medikális kontrollja pedig a társadalmi és kulturális fejlettség egy fontos jele. Ugyanakkor az utóbbi években éppen itt jelentkeznek a legerőteljesebben (az elme- és magatartászavarok mellett) a demedikalizáló törekvések; ebből a szempontból pedig a medicina túlzottnak minősített jelenléte és beavatkozása a modern technikai racionalitás egyik tévútját jelenti.
„Ha a férjednek azt mondanák, hogy egy bizonyos idő alatt erekciót kell elérnie és ejakulálnia kell,vagy különben kasztrálják, gondolod, hogy könnyű lenne? Ennek könnyebbé tételéhez talán intravénás tű lenne a karjában, egy bizonyos testhelyzetben kellene maradnia, szíjat tekernének a pénisze köré, és azt mondanák neki, hogy ne mozogjon. Néhány percenként ellenőriznék és felemelnék a lepedőjét, hogy megnézzék történt-e »haladás« a dologban.”1Ezt a hasonlatot egy újdonsült édesanya használta, amikor megpróbálta megfogalmazni a szülés közben szerzett élményeit. A hasonlatban foglalt feszültség nyilvánvaló. A nő által leírt jelenet egyszerre természetes és bizonyos értelemben abszurd. A modern nyugati társadalom asszonyai így szültek a XX. század folyamán, és csak az utolsó harmadában kezdett e konstellációról a természetesség pecsétje lemállani. A férfias teljesítménnyel való metaforikus összevetés már a nőiség lázadásának a hangja. Az idézetet megfogalmazó anya egyszer még elfogadta és vállalta az orvosok által tanácsolt – talán előírtnak érzett szülést –, de már többet nem hajlandó erre, már nem érzi azt, hogy feltétel nélkül alá kell vetnie magát a szakmaiságra hivatkozó orvosi autoritásnak. De még ennél is komolyabb indulatokat kelthet e kulcseseményre való emlékezés: „Kórházba zárnak, levágják a hajad, lekötözik a kezed, és nem engednek látni, nem akarják, hogy megértsd, azt akarják, hogy hidd el, ez az ő hatalmuk, nem a tiéd. Tűket szúrnak beléd, így nem fogsz hallani semmit, akár halott disznó is lehetsz, lábaid fenn vannak egy fémkeretben, föléd hajolnak, technikusok, szerelők, hentesek, ügyetlen és vihogó hallgatók buzgólkodnak a testeden. Úgy veszik ki a gyermeket egy fogóval belőled, mint az uborkát az uborkásüvegből. Azután feltöltik az ereidet piros műanyaggal, láttam, ahogy a csövön keresztül futott. Nem akarom, hogy ezt még egyszer megtegyék velem.”2 Ha lehet, ez az idézet még drasztikusabban fogalmazza meg a szülőnő sokkoló és traumatizáló élményét. Már-már olyan mértékig fokozza a metafora keménységét és drámaiságát, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét: milyen kontraszt van a medicina segítő, humanisztikus énképe, közképe és az előbbi mondatokat megfogalmazó nő valóra vált „rémálma” között. „E bekezdés erőszakos nyelvezete azonosítja a kórházat a vágóhíddal vagy a börtönnel, és a medikális gyermekszületés beteges technológiáját a rabokon végrehajtott természetellenes és dehumanizáló kínzásokkal.”3 A „még egyszer ez elő nem fordulhat” érzése az, amely miatt ez a két idézet a szülés medikalizációjának fordulatát reprezentálja és szimbolizálja. Azt a történeti pillanatot jeleníti meg, amelyben a medikalizáció logikája és erői komoly kihívást kaptak a demedikalizáció „zeitgeistjától”. Ez a korszellem pedig lényegében két nagy témát feszeget, amelyek korábban a magától értetődőség szürkeségével simultak bele kultúránk szülést/születést illető rutinjába. E két nagy probléma: a nőiség társadalmi definíciója és a medicina viszonya a nőhöz. A szülés pedig az a konstelláció, amelyben e két probléma esszenciálisan, egy rövid szcenáriumba sűrítve mutatkozik meg. A szüléssel kapcsolatban manapság sorjáznak a kérdések: Mi a nő funkciója a modern társadalomban? Mi a szülés jelentése és jelentősége? Milyen a magzat, az anya és az orvos viszonya a szülés közben? Ki uralja a folyamatokat? Hogyan oszlanak meg az alanyi és a tárgyi szerepek a szülés során? Milyen környező kultúrából merített metaforák mentén fogalmazódik meg az objektívnek és tudományosnak mondott szakmai álláspont a szüléssel kapcsolatban? Hogyan oszlanak meg a férfias és nőies szerepek e folyamatban? E megoszlásnak milyen hatalmi dimenziói vannak? A szülőszoba hatalmi viszonyait hogyan határozza meg a szélesebb társadalmi kontextus? Hogyan és miért jelenik meg a medicina egy olyan folyamatban, amely történetileg sohasem volt egyetlen kultúrában sem medikális probléma? Miért kap a szülés és a terhesség patológiás aurát a modern medicina korában, és miért veszíti el a korábbi és minden más kultúrában meglévő természetességét? A korábban alapvetően „női dolognak” tekintett szülésből – női a közreműködőket tekintve is – miért és milyen módon szorul ki a női asszisztencia, és hogyan veszi át helyét a férfi dominancia? A korábban a szülést aktívan irányító nő miért válik szinte teljesen passzív tárgyává az orvosi kontrollnak? Hogyan veszi át az anyától a saját és magzatának „érdekképviseletét” a medikális szakma? Igaz-e, hogy az ilyen módon kialakított szinte totális medikális kontroll biztonságosabbá tette a szülést? Igaz-e, hogy a szülőszoba kultúrája kifejezetten a tudomány eredményeire épül? Igaz-e, hogy kizárólag a szülőnő és magzatának érdekei szabályozzák a szülés rutinját?

Utópiák

A kérdések ilyen tömegének – történelmi léptékkel mérve – hirtelen feltolulása nemcsak az alapos válaszok, alternatívák és döntések irányába kényszerítik az érdekelteket, hanem – népszerű lehetőségként – az utópiák felbukkanásához is vezet. A medikális szülés válsága mind múltra, mind jövőre hivatkozó utópiákat hív elő. A tradicionális társadalmak orvosi antropológiai kutatásai arra a „különös” eredményre vezettek, hogy az asszonyok többnyire női segítséggel hozták világra gyermeküket, és – eltekintve az olykor bekövetkező tragédiáktól – magának a szülésnek a folyamata meghittebb, nyugodtabb, a nő számára végső soron pozitív emlékekké váló élményekkel teli volt. Nem, vagy alig fordult elő a különböző fokozatú depresszív állapotoknak az a sorozata, amely oly gyakori korunk nyugati civilizációjában. Röviden fogalmazva: kevés technika-technológia és sok érzelem, lelki segítség jellemezte a tradicionális társadalmak szülését. Semmilyen, a szó mai értelmében vett szakember (különösen férfi) nem vette át a folyamat irányítását a leendő anyától. Természetesen a problémás helyzetek megoldására nem volt sok lehetőségük, nem nyúltak a testbe, egyáltalán, alig alkalmaztak mesterséges eszközöket. Ezek a helyzetek gyakran az anya és csecsemője halálával végződtek. Ha nem voltak komplikációk – és a mai statisztikák szerint is a terhességek 80%-a ilyen –, akkor a szülés a maga természetességében zajlott le, nem hagyva kellemetlen emléket, és különösen nem lelki traumatizáltságot. Mindez erősen ellentétesnek láttatja – és éppen a személyes élmény síkján – a modern medikális gyakorlatot és a tradicionális társadalmak „szüléskultúráját”. Ez könnyen olyan lelkesültséghez vezet, amely a mai állapotokat visszafelé akarja meghaladni, és a maga egészében tévútnak mutatja be a modern medicina részvételét a terhességben és a szülésben. Ez a vélekedés, ha nem is a maga tiszta formájában, de legalább, mint a modern szülést körülvevő ambivalencia egyik oldalának érzelmi és részben érvbeli szereplője, mindenképpen megjelenik a vitákban. A tiszta természetességet emeli piedesztálra az erősen technologizált, dehumanizált modern praxis ridegségével szemben. A másik utópia éppen a medikalizált tendenciák jövőbeli felnövelésében látja a mai kétértelműségek feloldását és megoldását. „Ha a nők nem képesek megtalálni a módját annak, hogy nagyobb kontrollra tegyenek szert gyermekkihordási lehetőségeik felett a jelenben, akkor a jövő igazi veszélyeket rejt számukra, amikor a nők talán nemcsak láthatatlanná válnak a diskurzusban, hanem valóságosan is hiányozni fognak a reprodukciós folyamatból. Mert néhány férfi szakember számára az autoritásukat érő jelenlegi kihívás egyik megoldása az, hogy a nők diszkurzív kitörlését beillesztik az orvoskönyvekbe azzal, hogy szó szerinti értelemben kitörlik őket a reprodukcióból és a gyermekszülésből: ez a kitörlés az in vitro fertilizáció, az alternatív »fejlesztő médiumok« (a »pótanyák«, a holnap mesterséges méhei), és az emberi klónozás eljárásai révén lehetségessé válik.”3

Az otthonosság keresése

A nő eltűnése ebben a „progresszív” utópiában éppen úgy alárendelt, passzív helyzetének „továbbfejlesztése”, mint ahogy a regresszív utópiában hiányérzetének projekciója a múlt idillisztikus képébe. A szülés traumatikus élményének pozitív és negatív tünetei kelnek önálló életre a kétféle utópiában. A nő modern „szüléskultúrában” tapasztalt alárendelődése a technikai racionalitásnak a jövőbeli teljes feleslegességének víziójához vezethet, míg a technológia uralma elleni indulat olyan világot fantáziál, amelyből a biztonságra hivatkozó technikai racionalitás hiányzik. A nők otthontalansága a modern szülészetben mindenesetre nem orvosolható olyan utópiákkal, amelyek maguk is otthontalanságot eredményeznek: az egyik nélkülözi a modernitás megszokott és belakott életformáját, a másik pedig már egy olyan „emberről” szól, aki nem is képes „otthon lenni”. Ezek az utópiák mindazonáltal kijelölik annak a küzdőtérnek a határait, amelyen belül a szülés medikalizációjával összefüggő valóságos kérdések – olyanok, amilyeneket fentebb felsoroltunk – és lehetséges megoldásaik megvívják harcukat a szülés definíciójának jogáért. E meghatározásnak pedig az az alapvető tétje, hogy a medicina kontrollálja-e a terhességet és a szülést, vagy „csak” asszisztáljon hozzá; vagy egy ismert filmcímre utalva: Mégis kinek a szülése?

dr. Bánfalvi Attila

Jegyzetek

1. Emily Martin. The Woman in he Body, A Cultural Analysis of Reproduction. Open University Press/Milton Keynes, 1996. p. 58.
2. Margaret Atwood. Surfacing. New York: Simon and Schuster,; 1972. p. 92.
3. Paula A. Treichler: Feminism, Medicine, and the Meaning of Childbirth.

http://www.hsph.harvard.edu/st21/medicalization/Treichler_Childbirth

A WHO 1999-ben gyakorlati kézikönyvet adott ki a normális szülés alatti ellátásról, megvizsgálta a legáltalánosabban alkalmazott szülészeti beavatkozások mellett illetve ellen felmerülő bizonyítékokat, és ezek alapján ajánlást fogalmazott meg. Az ajánlást négy kategóriában fogalmazta meg: (kivonat)

„A” kategória: bizonyíthatóan hasznos

• Szülési terv készítése a várandósság alatt, és ismertetése azokkal, akik a szülésen rész vesznek/vehetnek.
• A várandósság kockázatának felmérése a gondozás során minden (orvossal, védőnővel való)találkozáskor.
• A nő fizikai és érzelmi állapotának folyamatos figyelemmel kísérése a vajúdás és a szülés alatt.
• Ital felajánlása a vajúdó és a szülő nőnek.
• A szülés helyszínének megválasztása a nő megalapozott döntése által.
• A lehető legkevesebb beavatkozás által a nő biztonságérzetének és önbizalmának megtartása.
• A nő magánszférájának tiszteletben tartása a szülés helyszínén.
• A szülő nő empatikus támogatása a szülés alatt.
• Tiszteletben tartani az anya döntését arra vonatkozóan, hogy ki legyen jelen a szülésnél.
• A nő ellátása információval az ő igénye szerint.
• Non invazív (nem behatoló), gyógyszermentes fájdalomcsilapítási módszerek a vajúdás alatt(masszázs, relaxáció)
• Magzati szívhang ellenőrzése időnként.
• Szabadon választott testhelyzet, szabad mozgás egészen a gyermek megszületéséig.
• A szülő nőt arra biztatni, hogy ne fekvő pozícióban vajúdjon ill. szüljön.
• Oxitocin használata a lepényi szakban olyan nőknél, akiknél vérveszteség kockázata áll fenn.
• A köldökzsinór steril körülmények közötti elvágása.
• A baba megvédése a kihűléstől.
• Korai közvetlen bőrkontaktus az anya és a baba között, a szoptatás megkezdésének támogatása
a szüléstől számított egy órán belül, a WHO irányelveinek megfelelően.
• A magzatburok és a lepényszövet rutinszerű vizsgálata a lepény megszületése után.

„B” kategória: nyilvánvalóan káros, vagy hatástalan, megszüntetendő

• Rutinszerű beöntés.
• Fanszőrzet rutinszerű borotválása.
• Intravénás infúzió rutinszerű alkalmazása a vajúdás és a szülés alatt.
• Intravénás kanül rutinszerű behelyezése megelőzésként.
• Háton fekvő helyzet rutinszerű alkalmazása a vajúdás alatt.
• Végbélen keresztüli vizsgálat.
• Röntgenes medencemérés.
• Oxitocin adagolása (a baba megszületése előtt) olyan módszerrel, melynek során a hatások nem ellenőrizhetőek.
• Kőmetsző pozíció alkalmazása a szülés alatt, kengyellel vagy anélkül.
• Hosszan kitartott, irányított nyomás a kitolási szakban.
• Hüvelyfalak masszírozása és nyújtása a kitolási szakban.
• Szájon át adagolt ergometrin használata a lepény megszületése előtt a vérzés megelőzése érdekében.
• Injekcióban adagolt ergometrin rutinszerű használata a lepény megszületése előtt.
• A méhüreg rutinszerű kimosása szülés után.
• A méhüreg rutinszerű, kézzel való ellenőrzése (betapintás) a szülés után.

„ C” kategória: kérdéses eljárások (elővigyázatosan használandó, amíg további kutatások nem rendezik alkalmazhatóságuk kérdését

• Gyógyszermentes fájdalomcsillapítás, mint például gyógynövények, vízben vajúdás, bőr elektromos stimulálása.
• Rutinszerű burokrepesztés a tágulási szak korai fázisában.
• A nő hasára gyakorolt nyomás a kitolás alatt.
• Rutinszerű gátvédelem, illetve a magzat fejének vezetésére irányuló műfogások a születés pillanatában.
• Oxitocin rutinszerű adagolása, a köldökzsinór kontrollált húzása.
• A köldökzsinór korai elszorítása.
• A mellbimbók ingerlése a lepényi szak során a méhösszehúzódások erősítése céljából.

„D” kategória: olyan eljárások, amelyeket gyakran helytelenül alkalmaznak

• A vajúdó korlátozása abban, hogy egyen vagy igyon a vajúdás és a szülés során.
• Gyógyszeres fájdalomcsillapítás.
• Fájdalomcsillapítás epidurális érzéstelenítéssel.
• A magzat műszeres monitorozása.
• Maszk és steril köpeny viselése a szülés kísérése során.
• Ismételt vagy gyakori hüvelyi vizsgálat, különösen akkor, ha ezt többen végzik.
• A vajúdás és a szülés gyorsítása oxitocinnal.
• A nő más szobába való átszállítása a kitolási szak kezdetén.
• Húgyhólyag-katéterezés.
• A méhszáj teljes vagy közel teljes eltűnését követően arra biztatni az asszonyt, hogy nyomjon akkor, amikor ő maga még nem érez nyomási ingert.
• Meghatározott időtartamú kitolási szakhoz való merev ragaszkodás (például egy óra), akkor is, ha az anya és a magzat állapota jó és a szülés halad.
• Műtétes szülésbefejezés (fogóműtét, vákuumextrakció, császármetszés)
• Gyakori vagy rutinszerű gátmetszés.
• A méhüreg kézzel való ellenőrzése a szülés után.

/Forrás: A szülészet újjászületése, avagy az anya- és bababarát szülészeti ellátás lehetőségei Tudományos konferencia kiadványa; Budapest, 2010. december 2. Magyar Tudományos Akadémia/

Mobirise

Tanfolyamok
-
Egyebek

Ha valami tényleg szépet szeretnél magadnak, vagy ajándékba


szederindamuhely.hu
Ha szeretnél egy hamisítatlan falusi nyaraláson részt venni és finomakat enni

sarretivendeghaz.hu
Tanfolyami helyszínek

Budapest II. kerület Garas utca 1.

Elérhetőség

Vig Mónika KIT tréner, dúla
kristonintimtorna@gmail.com
+36/20-960-4130